This tour description is currently available in Hungarian only.

Jakabszállási Értékjáró Séta

Jézus Szíve Katolikus Templom, Mindszenty szobor

Details

Az egyháztanács-iskolaszék 1936. szeptember 6-i gyűlésén az egyháztanácsot templomépítő bizottsággá nyilvánították. Az 1937. januári 24-i közgyűlésen a lelkész bejelentette, hogy a templom építéséhez szükséges engedély megszerzése ügyében eljárt az országgyűlési képviselővel együtt a minisztériumban és a megyénél. A gyűjtési engedély megadása három vármegye területére a márciustól november hónapig tartó időre egész biztos.

A jakabszállási egyháztanács gyűlései közül minden bizonnyal az 1937. májusi 9-i volt az egyik legfontosabb, mert azon fogadták el az új templom építésének tervét. Az új templom építése 1938-ban megkezdődött. A Molnár István által készített tervrajzok azonban a háború alatt elvesztek. Később pótolták azokat.

1944. októberének első napja mégis rendkívüli ünnepe volt Jakabszállás katolikus népének. A nyugtalanság és rettegés idejében elismerést és bátorítást nyújtott, hogy Pétery József megyéspüspök fölszentelte a jakabszállási katolikus hívek templomát Jézus szentséges Szíve tiszteletére. Az újonnan fölszentelt templomban a püspök a bérmálás szentségét is kiszolgáltatta a reggel 6 órakor kezdődött szentmisén.
Navigate here
Turisztikai infokártya
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.