Nyárlőrinci Értékjáró Séta
Árpád-kori romtemplom kertje
Részletek
A mai község délkeleti részén volt egykor a középkori Szentlőrinc falu, központjában a plébániatemplommal, melynek védőszentjéről, Szent Lőrincről kapta a nevét a település a XIII. század táján. A templomot valószínűleg az Árpád-kor végén emelték, a 13-14. század fordulóján már állott.
Szentlőrinc a környékbeli településekhez hasonlóan a XVI. század közepén, második felében török fennhatóság alá került. Az adóösszeírások szerint 1546 és 1590 között az itt élő családok száma 17 és 45 között változott. A falu hódoltságkori életéről keveset tudunk, de a szórványos 16-17. századi adatokból úgy tűnik, hogy a reformáció idején református hitre áttért népesség élete a hadjáratok közötti évtizedekben viszonylag békésen folyt.
Végül azonban a hadjáratok hatására település az 1660-as években fokozatosan elnéptelenedett és vált ezután a környékbeliek által használt pusztává. A falu lakói a közeli mezővárosba, Kecskemétre költöztek be. Magukkal vitték a szentlőrinci gyülekezet 1644-ben Tar Illés által készített úrasztali poharát, mely a Dunamelléki Református Egyházkerület múzeumában, a Ráday Múzeumban található Kecskeméten. Ez a templom egyetlen fennmaradt liturgikus tárgya. A XVII. század végén pusztulásnak indultak a templom falai, de ennek ellenére még évszázadokig álltak.
Döngölt agyagalapozásra téglából épített falú, félköríves szentélyű, kisméretű templom volt. Hossztengelyének iránya ÉK – DNy. Ezt az első templomot a 14-15. század fordulóján átépítették és kibővítették. Ennek során a megnagyobbított templomhajóhoz hozzáigazították a korábbi templom újraépített félköríves szentélyét. Az új, gótikus templom belső hossza 13 m, szélessége 6,4 m volt. A templomhajó falát a sarkoknál és a diadalív vonalában kívülről támpillérekkel erősítették meg. A templom bejárata a déli oldalon lehetett. A hajó nyugati végében megtalált két hengeres pillér egykor a tornyot és a karzatot tartotta. A karzatfeljáró nyoma a délnyugati sarokban maradt meg. A gótikus templom szentélyének északi feléhez a 15. században vagy a 16. század elején négyszögletes sekrestyét építettek. A templom belső terét egykor féloszlopok tagolták és színes falfestés díszítette. A templomot kőből épített kerítőfal vette körül, ez a terület egyben a falu temetője, az itt élők végső nyughelye volt. A templom pusztulása a 17. század végén indult meg, romjai a 19. század végéig álltak. A 19. században több rajz is készült a falmaradványokról. Az 1853-ban megjelent Magyarország és Erdély képekben című könyvben még a torony 7 méter magasan volt ábrázolva.
A templom helyén 1982 és 1992 között folyt régészeti kutatás. A feltárást Székely György, a kecskeméti Katona József Múzeum régésze vezette. Az ásatás a helyi önkormányzat és az akkori Szikrai Állami Gazdaság sokoldalú támogatásával tíz éven keresztül zajlott. Ennek során történt meg a templom alapfalainak kibontása, építési periódusainak megállapítása és a temető 541 sírjának feltárása. A megtalált sírok leletei alapján a temetőt főleg a 14-17. században használták, de szórványos temetkezések a 19. század közepéig előfordultak. A feltárás után részlegesen visszatemetett alapfalakat a 2000. évi millenniumi évforduló tiszteletére a Nyárlőrinc Községi Önkormányzat helyreállította és történelmi romkertet alakított ki. Az ásatás során előkerült leletek és építészeti maradványok újabb adatokkal bővítették a Duna-Tisza közi középkor egyházi építészetére vonatkozó ismereteinket. A rom jelentőségét az is jelzi, hogy a megye harmadik középkori templommaradványa, ami fennmaradt a soltszentimrei és mizsei mellett.
Szentlőrinc a környékbeli településekhez hasonlóan a XVI. század közepén, második felében török fennhatóság alá került. Az adóösszeírások szerint 1546 és 1590 között az itt élő családok száma 17 és 45 között változott. A falu hódoltságkori életéről keveset tudunk, de a szórványos 16-17. századi adatokból úgy tűnik, hogy a reformáció idején református hitre áttért népesség élete a hadjáratok közötti évtizedekben viszonylag békésen folyt.
Végül azonban a hadjáratok hatására település az 1660-as években fokozatosan elnéptelenedett és vált ezután a környékbeliek által használt pusztává. A falu lakói a közeli mezővárosba, Kecskemétre költöztek be. Magukkal vitték a szentlőrinci gyülekezet 1644-ben Tar Illés által készített úrasztali poharát, mely a Dunamelléki Református Egyházkerület múzeumában, a Ráday Múzeumban található Kecskeméten. Ez a templom egyetlen fennmaradt liturgikus tárgya. A XVII. század végén pusztulásnak indultak a templom falai, de ennek ellenére még évszázadokig álltak.
Döngölt agyagalapozásra téglából épített falú, félköríves szentélyű, kisméretű templom volt. Hossztengelyének iránya ÉK – DNy. Ezt az első templomot a 14-15. század fordulóján átépítették és kibővítették. Ennek során a megnagyobbított templomhajóhoz hozzáigazították a korábbi templom újraépített félköríves szentélyét. Az új, gótikus templom belső hossza 13 m, szélessége 6,4 m volt. A templomhajó falát a sarkoknál és a diadalív vonalában kívülről támpillérekkel erősítették meg. A templom bejárata a déli oldalon lehetett. A hajó nyugati végében megtalált két hengeres pillér egykor a tornyot és a karzatot tartotta. A karzatfeljáró nyoma a délnyugati sarokban maradt meg. A gótikus templom szentélyének északi feléhez a 15. században vagy a 16. század elején négyszögletes sekrestyét építettek. A templom belső terét egykor féloszlopok tagolták és színes falfestés díszítette. A templomot kőből épített kerítőfal vette körül, ez a terület egyben a falu temetője, az itt élők végső nyughelye volt. A templom pusztulása a 17. század végén indult meg, romjai a 19. század végéig álltak. A 19. században több rajz is készült a falmaradványokról. Az 1853-ban megjelent Magyarország és Erdély képekben című könyvben még a torony 7 méter magasan volt ábrázolva.
A templom helyén 1982 és 1992 között folyt régészeti kutatás. A feltárást Székely György, a kecskeméti Katona József Múzeum régésze vezette. Az ásatás a helyi önkormányzat és az akkori Szikrai Állami Gazdaság sokoldalú támogatásával tíz éven keresztül zajlott. Ennek során történt meg a templom alapfalainak kibontása, építési periódusainak megállapítása és a temető 541 sírjának feltárása. A megtalált sírok leletei alapján a temetőt főleg a 14-17. században használták, de szórványos temetkezések a 19. század közepéig előfordultak. A feltárás után részlegesen visszatemetett alapfalakat a 2000. évi millenniumi évforduló tiszteletére a Nyárlőrinc Községi Önkormányzat helyreállította és történelmi romkertet alakított ki. Az ásatás során előkerült leletek és építészeti maradványok újabb adatokkal bővítették a Duna-Tisza közi középkor egyházi építészetére vonatkozó ismereteinket. A rom jelentőségét az is jelzi, hogy a megye harmadik középkori templommaradványa, ami fennmaradt a soltszentimrei és mizsei mellett.
