Lakitelek-Tőserdő Értékjáró Séta

Szikra Csárda hagyománya

Részletek

Lakitelek határában, a szikrai Holt-Tisza „Bodvány hegynek” nevezett partszakasza előtt állt egykor a Szikra csárda. Első ismert írásos említése 1773-ból keltezik, Kecskemét város borbírói dézsmakönyve említi. Az ezt követő feljegyzés Thuróczy János ugi tiszttartótól származik. Kérvényezte a Nemes Város Tanácsánál: „révet építsenek Lakitelek közelében”. Pihenőhelyként a csárdát javasolta. 

1853-ban Vahot Imre „Kecskemét és a kecskeméti puszták” című könyvében részletesen ír a csárdáról és szép történetet idéz a csárdásnő „szálas és termetes” egyéniségéről. Jókai Mór „A tengerszemű hölgy” című regényében is említi a „kortsmát”. Az 1860-as években a fogadó egy része Muraközy Imre pusztabíró szállásaként működött. Akkor is üzemelt, mikor Kecskemétről csendőrőrs települt ide. 1890-ben Vágó László városi főerdész az erdőlegény elhelyezéséről szólt, „a szikrai kocsmába jönne lakni”. A „kocsmaföld kihasználására” pedig csemete és szőlőskertet kívánt létesíteni. Meg is valósította, s ezzel egyik alapítója lett Lakitelek gazdag szőlőültetvény hálózatának.

A pusztai gödörcsárdákkal ellentétben aláfalazott épület volt. A Szikra csárda épületeit az 1960-as években bontották el. Pontos helyét ma is tudjuk, a Tősfürdő mellett, a mai Szivárvány utca végén állt. Megvan, bár romos állapotban a csárda egykori kútja. Alakjáról, a gazdasági épületek elhelyezkedéséről és környezetéről, Vahot Imre említett könyvében pontos, részletekbe menően hű rézkarcot közöl. 1814-ben Kecskemét Nemes Város a csárda belső berendezését is leltárba vette, így kemencéjéről, bútorzatáról kép is van. A Szikra Csárda utolsó üzemeltetője a Dékány család volt, ezért sokan Dékány-tanyaként ismerték ezt az épületet.
Navigáció ide
Turisztikai infokártya
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.