Kerékpáros túra a Tisza holtágai mentén

Mákvirág Galéria

Részletek

A Mákvirág Galéria egész évben várja a művészetkedvelő látogatókat festményekkel, szobrokkal, kézműves termékekkel, régi magyar mesterségek bemutatásával.
 
Lendvainé dr. Erki Mária 1997-ben alapította a Galériát-Drogériát. Profilját tekintve: Drogéria – gyógynövények, teák, egészségmegőrzést segítő termékek, kozmetikumok stb. értékesítése hozzáértő szakember által – vagyis a test gyógyítása. A Galéria – festmények, szobrok, kézműves termékek, régi magyar mesterségek bemutatása, kiállítások rendezése, fiatal művészek, alkotók felkutatása, helyet adván munkáiknak – vagyis a lélek gyógyítása.
Céljuk: Tisztelgés a művészetek, a művészek és alkotók előtt és elvarázsolni az oda betérőt. Mottójuk: "Nulla die sine linea" azaz "Ne teljék el nap rovás nélkül", mely a galéria külső, úgynevezett művészfalán is olvasható. Fővédnökük: Dr. Kraszkó Károly, főtanácsos főgyógyszerész, aki Lakitelek ékszerdobozának nevezte a létesítményt.

2002-ben ugyanitt megnyílt a Dr. Kiss Ágoston Emlékszoba. Lakitelek első körorvosának "rendelőjét", amely a hagyatékot gondozza és mutatja be, idézvén a régi orvosi rendelő hangulatát. Eredeti dokumentumok, orvosi műszerek, könyvek, kitüntetések, oklevelek, eredeti diploma, berendezési tárgyak idézik a "puszták orvosát" és Lakitelek életét az 1930-as évektől. Igazi kordokumentum.
2007-ben, a tízéves évfordulón meghirdették a Lakiteleki Művészetek Napja rendezvényt, minden év májusának utolsó péntekjén. Ez a nap a művészek alkotók és művészetek igazi ünnepe Lakiteleken, akik elhozzák alkotásaikat a Mákvirágba, díszbe öltöztetvén a galériát, elvarázsolván az oda betérőt. Minden évben egy-egy fiatal alkotó kiállítását is megnyitják, alkalmat adván neki a bemutatkozásra. A Lakiteleki Művészetek Napja az irodalom és a zene napja is.
Művészfal: A drogéria külső fala, melynek felirata: "Nulla die sine linea" alá művészeik és alkotóik írják fel nevüket. Üzenet a jövőnek.

A Kéznyomat galériát 2007-ben alapították. Minden évben díszvendégük, illetve egy-egy vendégünk agyagba nyomott kéznyomatát hagyja náluk. Memento az utókornak.

A Mákvirág Galéria-Drogéria állandó kiállításokkal várja egész évben látogatóit.
Térjen be hozzájuk! Feledje pár pillanatig a kinti világot.

Nyitva tartás: Hétfő-Péntek 8-12 , 14:30-17:30
Navigáció ide
Turisztikai infokártya
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.