Kerékpáros felfedezőtúra a vizek városában, Tiszakécskén

Ókécskei Közösségi Ház

Részletek

Az épület az 50-es évek elejéig az Ókécskei községháza volt. Mai szerepét 2001 után kapta meg, miszerint időszaki kiállítóhelyként működik. Nyitva tartása: kedden és csütörtökön 14-18 óráig, szerdán, pénteken és szombaton 9-13 óráig. A kiállítások ingyenesen látogathatók.
Állandó kiállítások:
Helytörténeti gyűjtemény
Verebély Károlyné Vargha Katalin (1917-1975) tanárnő által alapított „Helytörténeti Gyűjtemény” az egykori községháza tanácstermében kapott helyet.
Az egykori községháza eredeti berendezéséből a tanácskozó asztal, a jegyző asztala és a képviselői székek maradtak meg. A tölgyfából készült bútorokat gazdagon faragott kalocsai minta díszíti. Mindegyik tárgynak más a mintája. A helytörténeti gyűjtemény anyaga folyamatosan bővül.
Fáth Lajos népművészeti, népi iparművészeti gyűjteménye
Fáth Lajos kécskei kötődésű hazánkfia évtizedeken át járta Magyarország és Erdély településeit. Szenvedélyes gyűjtőmunkát folytatott, gyűjteményét, mely több mint 1300 darabból áll, Tiszakécske városára hagyta. A tárgyak anyaguk szerint háromfelé  csoportosíthatóak: textíliák, kerámiák és fafaragványok. A kerámiák főként erdélyi, azon belül korondi fazekasmunkák. A több mint 800 darab textília különböző magyar néprajzi tájegységek szőttes és varrottas motívumkincseit őrzi.
Szabolcska Mihály Irodalmi Emlékszoba
Szabolcska Mihály (1861-1930) a szomszédos Tiszakürtön született, ahová édesapja bognárnak szegődött a Bolzák szigeti birtokára. Gyermekkora nagy részét Ókécskén töltötte, ez volt lelki-szellemi eszmélésének színtere, az ő kedves faluja, amit oly sok versében megénekelt. Református lelkész, jó költő és kiváló ember volt. Népies stílusban írt versei a szülőföldről, a családról, a szeretetről, az istenhitről, a hazaszeretetről szólnak. A költő saját korában hallatlanul népszerű volt, később elfeledték, vagy inkább elfeledtették. A közösségi ház Szabolcska Mihály életét, munkásságát bemutató tárlatát Tamás Andrásné Rimóczi Natasa állította össze.
Navigáció ide
Turisztikai infokártya
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.